Shakespeare: Két veronai nemes című drámájában Júlia és Lucetta párbeszédében elhangzik a következő:

"Ha a szelíden tovasikló
Patak gátat talál, bőszen kicsap,
De ha folyását nem gátolja semmi,
Köveivel édesen muzsikálgat,
És minden partot megcsókol szelíden,
Amerre csak vándorútja vezet.
Bolyong erre-amarra, végre önként
Belekanyarog a nagy óceánba."

Én is sokszor elgondolkozom, amikor a Zala partján állok, az Őrségben, hogy ez a kis csermely majd folyóvá duzzad, átfolyik a Balatonon, aztán a Sión átverekedve eléri a Dunát, sok más vízzel társulva eléri a tengert, szorosokon, újabb tengereken át eléri az Óceánt. Azaz ez a zalai víz közvetlen kapcsolatot jelent a hatalmas Óceánnal, ha elég kitartás lesz benne, Óceánná változik.
Egy szárnyait próbáló fiatal fiú zsengéje:
A bánat óceánja
Sírnék, Könnyeim, Ér, Csermely, Patak, Folyó,
Folyam, Torkolat, Delta, Tenger, Szoros,
Tenger, Szoros, Tenger, Tenger, Szoros, Óceán.

Ez bizonyosan elhivatottság is, zseni-öntudat is, tettrekészség is, "Anyám, az álmok nem hazudnak" gondolat is.

Melyik költő konkretizálja ezt a mondanivalót művében, felsorolva az útvonal folyóinak nevét? Mi a vers címe?