|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Friss fórum:
|
|
|
|
A hét kérdése:
Jelentkezz be a heti kérdéshez!
|
|
|
|
Legolvasottabbak:
|
|
|
Szívből szóló versek
Hirdetés
| Nagyika |
2025.01.10 16:46 | | 755591. |
| |
Várnai Zseni: Mi legyek még?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, alma gömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg vajas kenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe kint,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
- Aludjatok el itt a keblemen.
|
|
| grisenyka |
2025.01.05 13:35 | | 755572. |
| |
Csukás István: Januári hó hull
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!
Áhítattal figyelem, mint jó kolléga,
s igazán csak egy kicsit vagyok irigy.
A rigó menekülő csillagokat ír,
zaklatott ritmusa kihagyó szívverés,
a macska talpa sötéten pontozza
a sorvégeket, pont, pont, pont, lehet tűnődni,
lehet borzongani, hogy semmi se változott,
s hogy erről sohasem a vers tehet.
De bosszúsan eltörli e sorokat az ég,
belepi hóval, s rábólint a bennünk
lapító, mi is? Talán a remény,
vagyis az az összevissza fércelt szövevény,
hogy mindenáron élni akarunk,
ha lehet, persze büszkén, önérzetesen,
ha nem, hát valahogy, s mohón
várjuk-olvassuk a biztatást, íme,
szánkó siklik gyerek-fenék alatt,
muzsika szól: vidám kacagás,
röpítik hegyen-völgyön a kottavonalak,
ez igen, ez szép, e végtelenbe-utazás!
Meg is állhatunk e derűs képnél,
de hull a hó s belepi puhán ezt is,
kell a hely, mert még sok az írnivaló,
el lehet merengeni ezen is, de már
nem bírom tovább, viszket bennem a költő,
öltözöm és sétálok egy verssorra valót!
|
|
| Nagyika |
2024.12.31 23:26 | | 755544. |
|
| |
Reményik Sándor: Amit az élettől akarok
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok.
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez - mit az élettől akarok.
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez - mit az élettől akarok.
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez - mit az élettől akarok.
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez - mit az élettől akarok.
|
|
| grisenyka |
2024.12.31 17:28 | | 755543. |
|
| |
Kányádi Sándor: BALLAG MÁR
Ballag már az esztendő,
Vissza-visszanézve,
Nyomában az öccse jő,
Vígan fütyörészve.
Beéri az öreget
S válláról a terhet
Legényesen leveszi,
Pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő. |
|
| grisenyka |
2024.12.24 16:19 | | 755508. |
|
| |
Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
Fehér föld, szürke ég,
a láthatáron
narancsszín fények
égtek hűvösen.
Pár varjú szállt
fejem felett kerengve
s el nem repültek volna
űzve sem.
Csak álltam szürkén,
szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém:
karácsony,
mint koldus kézbe
illatos kalács.
Csodáltam.
És a számon
hála buggyant,
nem láttam többet
kósza varjakat:
olyan szelíd volt,
mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt,
mint a nyári nap.
|
|
| grisenyka |
2024.12.22 19:12 | | 755501. |
|
| |
Szabó Lőrinc: Csak az imént
Csak az imént, csak az imént még
úgy kellett az öröm, a szépség!
oly mohó voltál! nyugtalan!
A sok is kevés: lázadoztál:
mindent szerettél volna… S most már
az is alig kell, ami van.
Csak az imént… Minthogyha tegnap
lett volna… Óh, egyetlenegy nap
és mennyi minden vele hal!
Ébredését még szinte látom
és már itt az este, barátom:
egy napig voltam fiatal!
Be gyors nap volt! Másnak is ily gyors?
Vagy csak enyém e különös sors?
Öregszem és fáradt vagyok.
Kezd fanyar lenni, ami édes,
az idő szép lassan kivégez
s nemsoká mindent itt hagyok.
És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni, –
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek. |
|
| grisenyka |
2024.12.20 12:52 | | 755499. |
|
| |
Kiss Judit Ágnes: Szó
Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még , ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mély repül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül.
Míg annyi jóval tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj, tövisnek bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt. |
|
| Nagyika |
2024.12.15 20:08 | | 755478. |
|
| |
József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép.
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek! |
|
| grisenyka |
2024.12.11 22:39 | | 755474. |
|
| |
Baranyi Ferenc: BOLHÁBÓL ELEFÁNT?
„Akik Ady Endrét az öröklétben sértegetik, nem
szent merénylők, csak a tűrhetetlen nagyság el-
len fenekedők. Labancnak is rosszak.”
(Nagy László)
Ha perc-emberke
öröklétűbe mar:
köhög a bolha – mondja a magyar.
S mikor köhögni kezd a bolha:
elhiszi, hogy ormány az orra.
Úgy véli: reng a föld, ha ugrál,
s agyardöfést hitet,
ha csíp, ha szurkál.
Amikor a bolhák köhögnek:
borotvapenge vágná ki a tölgyet,
parajlevél napot takarna,
s veréb az őzgidára
sasként lecsapna.
S ha bolhák századokba szúrnak:
kilyuggatják a múltat,
s szita-szita péntek:
rostán peregnek át
hajdani események.
Máris harsogja milliónyi száj:
az Alpokon
bolhaháton kelt át Hannibál.
Köhög a bolha – s csípve, szúrva mar,
de fullánkból
még sosem lett agyar.
(Köszönöm Cvikinek a kötetet - tényleg érdemes olvasgatni)
|
|
| grisenyka |
2024.12.11 16:43 | | 755472. |
|
| |
BARANYI FERENC: TUDOD-E, MIT TESZEL?
Tudod-e, mit teszel?
Mikor csalóra adod a voksod:
tudod-e, mit teszel?
Mikor a karvalyt hattyúnak mondod:
tudod-e mit teszel?
Mikor sugárként hódolsz a ködnek:
tudod-e mit teszel?
Mikor nem sírsz, ha másokat ölnek:
tudod-e mit teszel?
Mikor gyáván vagy színlelve tapsolsz:
tudod-e mit teszel?
Mikor botlás csak, hogy igazat szólsz:
tudod-e mit teszel?
Mikor mosolygod csak, ami sanda:
tudod-e mit teszel?
Mikor süketvak vagy készakarva:
tudod-e mit teszel?
Mikor nem hallod kételyedet meg
s nem nézed azt, mi kínos szemednek:
tudod-e mit teszel?
Ha tudod – sírig élj megvetésben.
Ha nem – megbocsát Isten.
De én nem. |
|
| grisenyka |
2024.12.11 15:47 | | 755471. |
|
| |
Fodor Ákos: Egy Pilinszky-dallam
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
— nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban. |
|
| Nagyika |
2024.12.06 16:18 | | 755457. |
|
| |
Weöres Sándor: Száncsengő
Éj-mélyből fölzengő
-Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló,
-Kop-kop-kop- nyolc patkó.
Nyolc patkó -kop-kop-kop-
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
-Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring. |
|
| grisenyka |
2024.11.07 22:00 | | 755334. |
|
| |
ORAVECZ IMRE: CSENDÉLET
Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,
a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben
a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll –
az ember magára marad az életével. |
|
| grisenyka |
2024.11.01 12:04 | | 755306. |
|
| |
DSIDA JENŐ: ÖREGEK LESZÜNK
Majd nyolcat üt egy öreg óra,
és öregek leszünk mi is.
Szoknyád meglibben suhogóra,
s ősz fejemen barátpilis.
Mellénk az este ül le gyorsan,
faggat, mint régi jóbarát -
S mi iszunk együtt mosolygósan,
köhögősen meleg teát.
Szívünkben még a régi nyíl van,
de már jólesik, nem sebez,
s ha pápaszemünk összevillan:
a közel olyan messze lesz.
S a messze olyan közel szárnyal.
Megölellek hallgatagon...
És vén mesefák illatával
száll be a szél az ablakon. |
|
| grisenyka |
2024.10.31 11:22 | | 755302. |
|
| |
Pilinszky János: Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
|
|
| buznemo |
2024.10.29 21:06 | | 755293. |
| |
VERS
Bék Timur
Miben hisz
Miben hisz, aki bírva bír a csenddel,
mikor üres lakásba tér haza,
kit tiszteletből megkímél a reggel,
és barátjának tart az éjszaka?
Miben hisz, aki ember tud maradni
büszkeség és szégyen mérge nélkül,
aki félni mer a tudatalatti
lidércek forró leheletétől?
Miben, aki a mindenséggel rezdül,
és kutatni, tudni nem lusta/gyáva,
aki a pupillák tükrén keresztül
bele képes nézni önmagába?
Miben hisz, akit nem tompítanak
érthetetlen istenképzetek,
aki lassan él, mint télen a halak,
s ahogy olajkutak égnek, úgy szeret?
Aki hallja, ha egy kérész szárnya rebben,
kit nem nyomaszt ez urbánus ricsaj,
mondja el, hogyan lesz minden rendben,
mondja meg, miért nincs semmi baj!
*
A csönd szőre
Mi lesz vajon a csöndből, amit
Olyan nagy gonddal, szeretettel
Nevelgettünk, ha felnő,
Messze van az még, mondod,
Minek annyira előreszaladni,
Nem szaladás, mondom,
Nincs lába a gondolatnak,
Csak azt hisszük, mert megbotlik olykor;
Szárnya van, vagy vitorlája,
És Ide-oda fújja az aggodalom,
De hagyjuk ezt, a csönddel
Kell most foglalkoznunk,
Mert kamaszodni kezdett,
Némán serken a szőre,
Ellenünk fordul lassan, letagad,
Azt mondja majd, utál minket,
Mert sohasem figyelünk rá,
És megfenyeget, hogy elhagy, világgá megy,
Aztán elköltözik, tényleg, mi meg
Öltöztetjük, fésüljük a saját hallgatásunkat,
Az a tiéd lesz, ez meg az enyém,
Mi lett a közös csöndünkkel, kérded,
Miért nem jön, ha hívjuk,
Hogy hívhatod, mondom majd, ha egyszer
Elfelejtettünk nevet adni neki?
*
Bék Timur 1997. január 12-én született Komlón 2015-től a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatója volt média-, mozgókép- és kommunikációtanár – magyartanár osztatlan tanárképzési szakon. Jelenleg Szegeden él. |
|
| buznemo |
2024.10.29 20:50 | | 755292. |
|
| |
grisenyka
Én is köszönöm, hogy a sok szép, és jobbnál jobb verset olvashatom!
Talán félreérthetően írtam a dátumot, de nem a vers születésének, hanem a költő születésének dátuma. 27 éves! |
|
| grisenyka |
2024.10.29 10:11 | | 755290. |
|
| |
Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság
Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal. |
|
| buznemo |
2024.10.29 10:05 | | 755289. |
|
| |
Bék Timur költő
(Komló, 1997. január 12.-)
Mézga
Most minden jó, és olyan ritka ez!
A ráncokon mézgát növeszt a Nap,
ezentúl az égbolt nyitva lesz,
és letelepszik a pillanat:
Pókháló-mandala a fényben,
mézgát növeszt a nap a ráncokon;
Minden rendben van, csak én nem,
de ember vagyok – alkalmazkodom.
Nagyapám
Nagyapám minden nap fölmegy a hegyre
(hegynek hívjuk, éppen domb lehet),
hogy rozsdás kezével borrá nevelje
a pásztákat a fáradt föld felett,
mire a szarvasbőgés csöndbe merül.
– Sosincs minden készen, látod, Timikém?
– mondja, csak ő nevez így egyedül.
Tetejezünk. Félmosolygok az igén.
Beszél az asztalnál nagyapám, sokat.
Mama rászól: – Sokat beszélsz megint.
(A papa magát hallja, s alig másokat.)
– Szóltál, Angyalom? – Nagyanyám legyint.
Folyton van intelem, dicséret, egyre megy:
– Ebédországban nincs ilyen ebéd!
Anyám csinálta így – rám kacsint –, de egy
kis fokhagymamártás ideférne még.
Hetvenkedhetek, ha a füst, a kávé
mellett mattot adok hetvenkét évnek,
mert mind a hetvenkettő nagyapámé.
Rendes a ház. Az ablakban növények,
odakinn tuják nyújtózkodnak hosszan,
a sarokba is mindig jut virág,
amióta egy mahagóni dobozban
odafektettük egyetlen fiát.
Öreg a bőre, és kérges a hangja,
de izomzata megtagadja korát.
Ingét mellkasán kigombolva hagyja –
nem munkálkodnak itt szelek, akkorák.
(Nem volt katona, de valamiféle
szigorú szabályt felnevelt magában.)
Énekesmadarak szállnak szívébe,
ahol frissen nyírt fű illatú nyár van.
A Kantár-hegyre öles léptekkel megy fel
napról napra – sosincs minden készen,
és ha mégis (így lesz) abbahagyja egyszer,
nem tűnik el, mert én végignéztem,
a mamával, ahogy megöregszenek,
s fejből fújom egész gyermekkorát.
Nem munkálkodnak itt akkora szelek,
hogy elsodorhassák az ő porát.
|
|
| grisenyka |
2024.10.29 09:59 | | 755288. |
|
| |
Szabó T. Anna: A tanulság
Egy kétéves csupa meglepetés.
Futásban bajnok, földharcban veretlen:
két markos felnőtt küzd vele, s feladja
a zoknit, tíz perc közelharc után.
Szeret köpködni, nyelvet ölteni,
hivalkodik a funkcióival,
és napokon át tűnődik azon,
hogyan lehetne megnézni az étel
útját ebédkor („A szájban sötét van” .
Egy kurjantás, és felmászik a polcra,
kuckót épít a tiszta ágyneműből
a lábtörlőre, aztán lelkesen
kezdi festeni a falat – pirosra.
Komoly tervei vannak: városok
és sínek, műhely, traktorparkoló,
málnaszörppel mossa az ablakot,
és beszórja a szőnyeget homokkal.
Ki hinné, hogy minden mindenre jó?
Ki hinné, hogy egy pillanat alatt
lehet akárki oroszlán, vonat,
és hogy a nyelv is képlékeny, és a
neveknek értelmük van („karfiol:
mert kar van benne”, és a markoló
fogat mos minden este. A világ
csupa mamából és apából áll:
a kishalat megenni nem szabad,
„mert a mamája nem találja meg” –
de ha a mamát is megeszik: rendben!
„Örülnek egymásnak”. Ez a tanulság.
Egy kisgyerek csupa meglepetés,
még azután is, hogy békésen alszik –
az ágyadból, a takarók közül
előkerül az aranytartalék:
két aszalt szilva, egy böhöm lakat,
sok összegyűrt lap, gyurma, ceruza,
egy darabokra szedett kisvasút.
A rend: a játék. A rend: ő maga.
Szürrealizmus? Hogy megöregedtünk! |
|
| grisenyka |
2024.10.27 15:41 | | 755280. |
|
| |
Márai Sándor: Ősz
az évszak, mely arra tanít, hogy
a változás is lehet gyönyörű.-'
Ne siess. –
Pihenj.
Hallod a fák zúgását?
Valamit üzennek.
Az ember megáll,
hallgatja a zúgást,
s egyszerre megérti,
hogy kár volt sietni
|
|
| grisenyka |
2024.10.26 12:46 | | 755276. |
|
| |
Szabó T. Anna: Három őszi sanzon
A tavat nézd, a felhős őszi-kék ég
alatt a meg-megborzongó vizet,
a hulló levél puha érintését
a szélborzolta fényes felszínen,
a markolászó száraz fehér ágat,
a tükörkép-gallyak mintázatát,
a hideg szélnek vetkeződő fákat,
a tusfekete törzs vad vágatát,
ahogy megszüli és kioltja egymást
az erőszak és az erotika,
és készségesen aláhullik minden
ha egyszer úgyis el kell múlnia,
ahogy az eső le-lecsap a tóra,
ahogy a felszín megint kisimul,
és éles kép jön pasztell vízióra,
és szárnyas mag száll míg a lomb lehull,
a vizet nézd hogy egy lehess a vízzel,
hogy ne tested, csak szemed által élj,
és menni tudj, ha túli hívás hív el,
hogy hunyd le, hunyj ki - szállj, ne félj! Ne félj.
2.
Kénsárga, légsárga, zöldsárga, rőtsárga,
holtsárga, késsárga, szélsárga, félsárga,
repkénytől, zöld fűtől felfűtött holtsárga,
ősz gyilkos szépsége, tél gyilkos jósága,
fénysárga, létsárga, sársárga, porsárga.
3.
Levegőt vesz, elindul,
mi várja a falon túl?
Vajon végre felindul?
Holtpontjáról kilendül?
Lépked-lépked hallgatag,
ég alatt és fák alatt,
avar várja, zörgeteg,
lejtőn sziklagörgeteg.
Tüdejébe fér az ég,
annyi csak, mi épp elég,
orrba szag és szembe kép,
izmokba a messzeség.
Lép-lép, ballag, mendegél,
énekel csak, nem beszél,
tudja, minden végetér,
s nem várja a véget: él. |
|
| Nagyika |
2024.10.23 22:13 | | 755274. |
|
| |
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik, mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…
Angyal vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik – mennyből az angyal.
1956, New York |
|
| Nagyika |
2024.10.21 14:52 | | 755266. |
|
| |
Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
|
|
| grisenyka |
2024.10.18 19:59 | | 755262. |
|
| |
KATÓ A MISÉN
Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,
Az a gyermek, ott Betlehemben.«
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
|
|
| grisenyka |
2024.10.08 09:44 | | 755242. |
|
| |
CSUKÁS ISTVÁN: SZERELMES VERS
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett. |
|
| mutterka |
2024.10.04 15:54 | | 755235. |
| |
Radnóti Miklós: Naptár
Október
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
1941.február 7. |
|
| grisenyka |
2024.09.28 13:30 | | 755211. |
|
| |
Shakespeare: Álmodj
Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél! |
|
|
|
|
