B, mint...
2017-10-01 6:55
Magyarországi önálló települések
Könnyű, beküldte:
kadar*, szerkesztő: VenczelGy
Mit jelentenek a következők?
1. B-SNFTVJB
2. B-HJBS
3. B-VHBS
4. B-VFBHNKB
Segítségül és példaként eláruljuk a H-SB jelentését: A H betű Hódos-t is jelenthet, az S betű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, a B betű Borsod-Abaúj-Zemplén megyét jelöli, hiszen a "Hódos" elemet csak e két megyében találjuk meg települések nevében: Nagyhódos, illetve Hódoscsépány.
A példa természetesen rossz, mert a feladatban B betűs neveket keresünk, ráadásul Hódoscsépány sem megfelelő, mert ma már nem önálló, hanem Ózd része.
Természetesen más H betűs név is megfelelő lehet, ha csak egy S karakterrel és egy B karakterrel kezdődő megyében van olyan település, melyek nevében ez a H betűs névelem előfordul.
Egy-egy megye betűjelét soronként csak egyszer tüntetjük fel akkor is, ha az illető megyéből több településnév is megfelel. A betűk sorrendje nem döntő.
Csak azokat a településeket vettük figyelembe, ahol a tartalmazott szóelem érzékelhetően ténylegesen az adott elemhez kapcsolódik (értelmileg/etimológiailag), pl. ha lenne is Pest megyében egy Hódoszlop nevű település, figyelmen kívül hagynánk, mert nem "hódos" szerepel benne, hanem "hód" és "oszlop".