Fönn a padláskamra párás, nedves sötétségében a különböző madarak társaságában él a szegény kis X, szűk, sekély vizű teknőjében, s a szabad habok sebzett szárnyú madara ebben a szoros, poshadt fertőben álmodozik az üde tóról, a tiszta vizek vidám végtelenségéről.
Ennek a különös padlásnak van egy másik vendége is, az öreg Y, egy züllött, lefokozott hadnagy. A megroggyant medvevadász, fejére csapva régi hadnagyi sapkáját, oldalára kötve kardját, bárgyú öncsalással időnként felmegy a padlásra, s a fenyveserdőt jelképező kusza, poros karácsonyfák között nyulakra vadászik.
Z-ben azonban csak ez a hülye önámítás tartja még a lelket. Nem lát, de nem is akar látni, neki szüksége van a hazugságra, az éltető, vitális hazugságra, mert élni akar, és nem akar valóságra ébredni.

Kinek mely művéről szól a fenti idézet? (5 pont)
Ki Y és ki Z? (5 pont)