Volt egyszer egy ország, ahol a nép nagyon szegény volt. Az emberek nem tudták talán még azt sem, hogy ők alkotják a népet, azt azonban már tudták, hogy hogyan kell füvekből, levelekből kenyeret sütni, gyökereket enni ünnepnapokon. A nyomor iszonytató képe meredt az országot járókra. A vezető emberek ebből mit sem értve úgy gondolták, hogy a helyzetet jobbítóan segítené, ha egy hatalmas palotát kapna a nép, sok tornácosat, sok szobásat. Legyen abban annyi ablak és ajtó, mint amennyi lyuk az ementáli sajtban van, hogy legalább elképzelni tudja az arra járó, hogy milyen is az a sajt. Legyen benne keskeny grádics, széles grádics, szűk folyosó, tág folyosó, terasz, torony, 27 díszes kapu.

Megtudta az ország uralkodója, hogy milyen tervek szövődnek a háta mögött, és azonnal kiadta, hogy akkor az ő ütött-kopott palotája is kapjon új szárnyakat, emeleteket. Nem volt már mit tenni, most már mindkettőt építeni kellett. Tizenhét évig tartott az építés, közben elfogyott a gondolt pénz négyszerese is.

A két nagy épület azóta is szembenéz egymással, és az előzményekről mit sem tudva dicsérgetik egymás vitathatatlan szépségét, és együtt jelzik a világ ellentmondásos helyzetét. Gyönyörködtetnek, tanítanak és figyelmeztetnek a múltra, a mára és persze a holnapra is.

Körülbelül milyen hosszú az új palota lépcsőinek hossza? Mely épületekről van szó?