Géza bácsi egyedül élő nyugdíjas irodalomtanár, afféle régimódi úriember, akinek néha-néha megjelenik egy-egy írása a helyi újságban. Egyik este ihlete támadt: úgy érezte, meg tudná írni élete legjobb novelláját; gyorsan elővette hát a szekrényből régi írógépét, papírt fűzött bele, de döbbenten vette észre, hogy hiányzik belőle a festékszalag. Nyilván rakoncátlan unokái vették ki belőle, amikor legutóbb itt jártak. Körülnézett a lakásban, de nem találta meg az elsinkófált szalagot; a fiókot kihúzva pedig (ahol a hozzávalókat tartotta) szomorúan állapította meg, hogy minden szükséges és szükségtelen felszerelés megtalálható benne, csak épp tartalék szalag nem. Késő este volt már (majdnem éjfél), a boltok réges-rég bezártak. Mit tegyen hát? A kézírása nem a régi, már ő is nehezen olvasná el a saját ákombákomját, hát még a többiek... Aztán eszébe jutott a megoldás!
Reggelre elkészült a mű; be is vitte a szerkesztőségbe, ahol nagy örömmel fogadták.

Hogyan oldotta meg a problémát Géza bácsi? (A lakást nem hagyta el, nem telefonált, számítógépe, magnója, diktafonja, másik írógépe nincs.)