Különös dolog történt velem. Nem álmodtam, ébren voltam, mégis pár másodperc alatt a következő rövid epizódok sorozata pergett le a szemem előtt.

Az egész azzal kezdődött, hogy feltűnt előttem Jeruzsálem környéke valamikor az időszámításunk kezdete után jó pár évvel. A következő másodpercben embereket láttam, köztük Árpád alakjával, aki épp lovon ült, így biztosan a 800-as évek végén lehettem a Kárpát-medencében. A folytatásban, több száz évet ugorva az időben, megjelent előttem egy angol költő, kinek szája mozgása azt sejtette, mintha diktált volna a társaságában ülő egyik hölgynek, bizonyára azért, mert vak lehetett. Ezután végignézhettem, ahogy a híres zeneszerző halála előtt meghallgatja, amint barátai a Requiem elkészült részeiből énekelnek neki. Majd egyszeriben egy híres itáliai férfit láttam magam előtt, talán nem sokkal halála előtt. Hangot sajnos nem hallottam itt sem, így nem tudom, hogy vajon tényleg elhangzott-e a legendás mondat, az és mégis mozog a Föld, vagy sem. Ezután egy szobát láttam, benne egy anyát és három gyermekét. Már éppen javában folyt a készülődés, talán az édesapa, vagy esetleg a nagypapa születésnapjára. Nem volt jelen, így nem éreztem pontosan. Következő pillanatban már megfigyelője lehettem egy igazi udvarlás folyamatának is, talán a 13. századból. Szavakat eközben sem hallottam, de utólag valamiért elképzeltem, ahogy ilyen helyzetben egy férfi azt suttogta volna, hogy Ich lieb" dich. Utolsóként a normandiai tengerpart hullámzott a szemem előtt, talán este lehetett. Szerencsére nyugalom volt, így biztosan nem a partraszállás időszaka. Mivel azonban a helyszín miatt először megrettentem, a sor itt végül megszakadt, de az érzésem mégis azt súgja, hogy egy darabig folytatódhatott volna.

Végiggondolva mindezeket, bizonyára már rá is jöttetek, hogy ki vagy mi milyen módon idézte elő nálam e különös történést, így meg tudjátok adni a választ e kérdésre. 2 pontért az ok megadását, további 2-2 pontért megelégszem négy dolog felsorolásával alátámasztásként.