A főváros forgatagos világába vágyott, ott kereste helyét a mi ügyefogyott zeneszerzőnk (X). Apja külvárosi iskolamester volt, ezért kezdetben próbálkozott ő is segédtanítóként elhelyezkedni. De aztán mégis beköltözött a városba, polgári egzisztenciára vágyott. Zeneszerzésből akart megélni, de példátlan nyomorúság várt reá. S ha pár garast össze is rakott, azt hamarosan szétszórta, mert hívta a baráti kör, a bohémvilág. Rendes nadrágja sem volt. Hangszere egy ócska gitár. A zenekarok visszautasították szimfonikus műveit, a színigazgatók fütyültek daljátékaira. Ha keservesen bejutott egy-egy kottakiadóhoz, rablóbarlangba lépett, ahol teljesen kifosztották. Ez a harc és e felőrlő életmód el is pusztította. Harminc-egynéhány évet élt mindössze, sírjára azt írták, hogy nagy kincs szállott vele sírba, de még nagyobb remények.

A zeneszerző bátyja magához vette az utóbbi évek szerzeményeit, a kályhasutban voltak felhalmozva jobb hely híján. Egy nap egy ifjabb zeneszerző (Y) kopogtatott be, doktori dolgozatához keresett anyagot, kérte az engedélyt, hogy a mester után maradt kéziratokba beletekinthessen.
Áhítattal nyúlt a poros papírkupachoz, s amint kettényitotta az árkusokat, az egyik legcsodálatosabb zenemű tárult elé. Az ifjú kevésnek érezte magát, hogy megszólaltassa a művet, ezért eljuttatta az anyagot egy csodagyerek kortársához (Z), aki egyben kiváló karmester is volt.
Z bemutatta a szimfóniát, s az rövid idő alatt világsiker lett, bebizonyítva, hogy a sírfelirat merő hazugság. Napirendre került ezzel a többi mű megmentése is.

Mára már a dolgok helyükre kerültek. X hatalmas életművét csak a mozarti életmű múlja felül. Kórusművek, zenés darabjainak, szonátáinak tömege hangzik fel a hangversenytermekben, színpadokon. Az egyszerű emberek emlékezetében pedig élnek a száz- és ezerféle alakot öltő dalai.

Ki a három zeneszerző (X,Y,Z) és melyik az így megszólaltatott szimfónia?