Tisztelt Mester! Engedje meg, hogy vázlatosan ismertessem operettre mélyen remélt történetemet. Amennyiben volna szíves zenét komponálni hozzá, akkor részleteiben is kidolgozom, és újból megkeresném.

(Első felvonás)
A történet főszereplője Albert, egy fiatal művész, tehetséges, jóképű, jómódú, bálványozzák, amerre jár. Az elnyomó Főherceg sanyargatja a népet, és Albert is hangját hallatja ellene, tagja lesz a művészekből álló ellenállási mozgalomnak. A Főherceg könyörtelenül eltiporja az engedetlenkedőket, Albertnek bujdosnia kell. A hegyekbe menekül, és reméli, hogy barátja kastélyában eltűnhet a világ szeme elől. A környezet idilli, a gyönyörű erdők, a hegycsúcsok, a völgyek, a patak-csobogásos szép hegyi falu elkápráztatja Albertet. Ha idegen érkezik a környékre, akkor elhúzódik lakosztálya mélyére, az ablaknál áll drámai feszültségben, az odakészített kötelet markolja, hogy az ablakon át leereszkedve, minél gyorsabban menekülhessen. A falusiak felhallatszó éneke jelzi számára a helyzet alakulását. Szerencsére nem találnak rá a Főherceg katonái. Nyugodt napokon nagy sétákat tehet, élcelődhet a szép lányokkal, este a fogadóban anekdotázhat, kártyázhat. Kijárja a természet, a magány iskoláját, személyisége nemesedik, rájön élete korábbi hibáira, tévedéseire. Ezt lírai dalban énekli meg a falu népének.
Jóakarói menlevelet szereznek számára, és visszatérhet - felszalagozott bérkocsin - a városba. Egy hírhedett gonosz ember azonban halálbüntetést kér Albertre, ég és föld között lebeg napokon át. De az - egyre szimpatikusabb - Főherceg szíve megenyhül, és így megnyugodhatna hősünk. Ám kimerülten művészi válságba esik, nem akar többet alkotni semmit sem. Zokogva panaszolja sanyarú sorsát az erkélye alatt várakozó, érte aggódó tömegnek.

(Második felvonás)
Barátai unszolására újságot indít, beleveti magát a munkába, ám tapasztalatlanul közzéteszi egyik barátjának a Főherceget kifigurázó szatirikus írását. A rendőrfőnök kihallgatásra idézi és összehívja a katonai törvényszéket. Albert remek és hatásos védőbeszédet énekel affettuoso, ám ezzel is csak súlyosbítja a helyzetét. Egy év börtönt kap, nehéz vasban. Pártolói két szobát rendeznek be számára a kaszárnya börtönében, bútorait, ágyneműit, íróasztalát, még a rózsás hálósapkáját is odaviszik. A vendégek ki-bejárnak, a hölgylátogatók virágokkal borítják el a szobát. A fogházfelügyelő is, Albert is pihenésnek tekintik az egészet. Esténként étterembe megy vacsorázni, s a látszat kedvéért vele tart a porkoláb is.
A Főherceg látva ezt a szimpátiát feladja harcát a nagyszerű művésszel szemben, és megkegyelmez neki. A Főherceg anyja a monarchia bukását jövendöli meg dühös alt hangon. Albert egy szép, himnikus dallal búcsúzik el porkolábjától és levonja a tanulságokat. A fogház kapujában hatalmas (fortefortissimo) kórus ünnepli, a nap is kisüt örömében. (Felkelt a mi napunk, vagy valami hasonló.)
(Vége)

A drámai hatás fokozása végett egy másik (bariton) szálat is beleszőhetnék a történetbe egy másik művészről is, aki eközben Albert börtön-szobája alatti, sivár cellájában sínylődik, vakon, nyomorultan, reménytelenül. Bár lehet, hogy a könnyedség rovására menne? Kicsit bizonytalan vagyok. Majd meglátjuk!

Bizakodva várom becses válaszát.

Mi Albert valódi neve? (Természetesen erősen megindokolva a történet egyes részeit.) A megfogalmazást néhány helyen természetesen barokkosan kiszíneztük, vagy akár minimálisan átírtuk, ám a történet alapvetően valós eseményeket dolgoz fel!